2016. december 19., hétfő

Seychelles - Nem álom (már), valóság!

2010- ben majdnem elutaztunk a Seychelle-szigetekre (lásd bejegyzést itt). Aztán a foglalások előtti utolsó pillanatban meggondoltuk magunkat és mégsem mentünk. Drága volt, de belefért volna a keretbe, de valami megmagyarázhatatlan bizonytalanság volt bennem, valami belső hang azt mondta, ne menj. Nem is értettem, de gondoltam, hogy valami csak van benne, hogy hezitálok, talán történt volna valami velünk. Nem mentünk. A készre tervezett utazás jegyzetei a fiókba kerültek. 

2014-ben előszedtem ezt a tervet, abban az évben akartunk menni "nászút" gyanánt egy nagyobb utazásra. Ekkor egy másik varázslatos hely, La Réunion is nagyon erősen foglalkoztatott, hogy képtelenek voltunk a kettő között dönteni, de Réunion számunkra egyértelműen izgalmasabbnak ígérkezett. 


Végül vázába dobtuk a két rövidítést egy-egy cetlin és kétszer húztunk, egyszer én, majd visszadobtuk és M. és mindketten Réuniont húztuk ki, így az lett, és nem hogy nem bántuk meg, hanem életünk egyik legtökéltesebb, legcsodásabb utazása volt a hegyekkel teli vulkánszigetre, ahol sokat túráztunk.

Ekkor már tényleg azt gondoltam, valami titkos erő visszatart a Seychelle-szigetektől. De nem mentek ki a fejünkből, sokat beszéltünk róluk és én még éveken át követtem a fórumot is, jegyzeteltem ki az infókat, hogy azokból egy kis magán útikönyvet is tudtam gyártani. De a kész útiterv ismét a fiókban landolt. 

Mostanra érett be ez az utazás a Seychelle-szigetekre. 
Mi nem vagyunk azok a típusok, akik két napnál többet elüldögélnek egy strandon, azaz, akiknek csak strandolásból állna egy utazás, mi felfedezni akarunk. Általában a természeti szépségek érdekelnek jobban, mint a kultúrális látnivalók és ezekből a szigetek eleget kínálnak, de nagyon kicsik. 

Előszedve régi tervemet, a napok száma és a légitársaság ugyanaz maradt. A szállások, amiket annó kiválasztottam, sajnos mind megdrágultak, sokszor duplájukra is, pedig már akkor sokalltam az árat, így azokat újakat kellett keresni. 

Itt most kitérőt teszek. Természetesen vannak ezek a luxus kategóriájú, csodálatosan szép, medencés hotelek, félpanzióval, amiket az ember egy ilyen utazáshoz elképzel, de ezek számunkra már megfizethetetlen árban vannak (300 Euro per éjnél kezdődnek), ezért mi a kis vendégházakat kerestük, amik nem másmilyenek, mint pl. a görögországi apartmanok. Egyszerűen berendezett kis szobák, esetleg konyha is van hozzájuk, aminek ott nem sok értelme van, mert nincs sok bolt és azokban sem olyan nagy a választék, hogy az ember maga főzőcskézne. De legalább egy zacskós levest meg lehet főzni. Szóval, aki alacsony áras utazási verziót választja, az ne álmodozzon eme luxusról. 

Nagyon nehéz volt elfogadható árú és fekvésében kedvező helyen lévő szállást találni, ahol legalább a reggeli is benne van az árban és van saját konyhájuk, ami azt jelenti, hogy igényre főznek vacsorát is. Ez volna a legegyszerűbb megoldás. Ugyanis az étkezés megoldása sem annyira egyszeű a szigeteken. Nagyon kevés az éttermekben a választék és pokoliak az árak. 

Így teljesül mindkettőnk álma, páromé, hogy repülhet a világ legnagyobb utasszállító repülőgépével, enyém, hogy láthatom a gránitsziklás álompartokat.



(G.A. fotói)

Három szigeten leszünk, a három fő szigeten, melyek a belső atoll szigeteit képezik. A Seychelle-szigetek közel sem csak ebből a szigetcsoportból áll, amit a legtöbb ember a poszterekről, reklámokból ismer, hanem távolabb fekvő, külső atoll szigetcsoportok is tartoznak hozzájuk, mint pl. az Aldabra atoll, ami a fő szigettől, Mahétól 1600 kilométerre esik légvonalban és már messze Afrika partjaihoz közel helyezkedik el, direkt Madagaszkár felett. A két sziget közötti ívelt vonalon fekszik még a Farquar csoport, az Alphonse csoport, az Amirantes csoport és a Belső-szigetek. A legtöbb utazó számára csak a belső szigetek, azokból is a központi fekvésű három: Mahe, Praslin (kiejtés: "Pralen" -francia) és La Digue ("La Dik") ismertek. 

Már a 800-as években felfedezték arab hajósok a szigeteket, majd 1502-ben a portugál Vasco da Gama a külső Amirantes coportot. 1756-ban pedig az ír Corneille Nicolas Morphey kapitány vette a francia király megbízásából francia birtokba a szigeteket és adta a Seychelles nevet. A név Jean Moreau de Séchelles-től származik, aki XV. Lajos pénzügyminisztere volt. A következő száz évben folytonos harc volt a franciák és a britek között a szigetekért. 1811-től a britek keze alá kerültek a szigetek. Napjainkban független köztársaságot alkotnak és földrajzilag Afrikához tartoznak. Bővebben majd az utazásunk előtt írok infókat. 

Tehát a legtöbb turista által ismert három szigetre utazunk mi is. Elsőként, a Mahén való landolás után, azonnal átrepülünk egy Twin Otter tipusú repülővel (mini gép) Praslinra, ott kezdjük a nyaralásunkat, majd átkompolunk La Digue-ra (ahol a poszterekről és reklámokról ismert gránittömbös strandok vannak), majd átkompolunk vissza Mahére, ahonnan aztán visszarepülünk Dubaion keresztül. Dubai nem villanyozott fel kellőképpen, hogy ott is maradjunk egy-két napot, abszolút nem a mi világunk. Abu Dhabi jobban érdekelt vonla, de az  - egyébként olcsóbb repülőjegyet - az Ethiad légitársaságnál nem sikerült megvennünk, mert fizetéskor hiba lépett fel a tranzakcióban. Így az Abu Dhabiban lévő hatalmas mecset megnézése máskorra marad sajnos.

Közvetlen ismerősök köréből két pár járt az elmúlt években a szigeteken, egyikőjüktől kaptam a fent látható hárrom képet, hogy felhasználhatom a blogomban.

2016. december 16., péntek

2017

Ismét a végéhez értem egy beszámolónak. A következő nyaralásig jó pár hónapot kell várnotok, addig itt némaság lesz, ha csak nem megyünk valamerre kirándulni itt helyben. 

Olyan sok kétkedésünk még soha nem volt egy következő évet illető utazásokkal kapcsolatban, mint idén. Egyszerűen túl sok hely volt a fejünkben és képtelenek voltunk dönteni, de sok hely meg csak amolyan "vészmegoldás" volt, hogy "jó, oda is el kellene menni", de még sem villanyozott fel eléggé. Nem is sorolom most fel, miket terveztünk már el szinte biztosra, míg az első utazás teljesen más lett, a többiről meg még mindig fogalmunk sincs. 

Egyelőre nem árulok el annál többet, mint hogy teljesülhet férjem álma, ezzel a repülőgéppel fogunk repülni: 

Airbus A380

2016. december 14., szerda

La Palma - Befejező rész (búcsú a cicától és falusi turizmus)

Délben hagyjuk el a házat, előtte még kiadósan megebédelünk. Egész délelőtt bent van a cica és dédelgetem, tudom, hogy a búcsú nehéz lesz. Mikor bepakoljuk a bőröndöket a kocsiba, már kint ül és nézi, hogy mit csinálunk, mintha csak tudná, hogy elmegyünk. Kiteszek neki még egy dobozban tejet, legalább még ma legyen elesége, felveszem, meggyömöszölöm, megpuszilgatom és odateszem a tejhez. Lefetyel. Ahogy beülünk az autóba és csapódnak az ajtók, felszalad a kertet elválasztó alacsony betonfalra és szalad az autó felé, de egy helyen megtorpan és csak furán néz. Nekem meg meghasad a szívem, de annyira, hogy rámjön a sírás, görcsösen zokogva és egészen Madridig nem bírom abbahagyni, hogy már megnéznek és elég kellemetlen is.

Nem lehetett rájönni hova tartotzott, mert valakijé csak volt, hiszen kanári-sziámi keverék volt, ápolt, tiszta, nagyon szelíd, hízelgős, bújós, nem olyan, mint a többi, lezüllött küllemű kóbor macska. Abszolút beleszerettem. Nem ment el sosem, azaz végig éjjel-nappal nálunk volt, etettük, beengedtük a házba és az ölemben dorombolt órákig. Nagyon szép cica volt és ilyen hálás, kedves állatom még nekem nem volt, mert az én korábbi macskáim gyilkosok voltak, karmoltak, haraptak.
Párom szerint egy szomszéd házban lakhat, csak azok nem foglalkoznak vele, és tudja, hogy ha itt laknak nyaralók, azok adnak neki enni, meg kényeztetik, így olyankor itt van. Hát nem tudom, remélem, így van és van gazdája, aki ad neki eleget enni, ha nincs vendég a nyaralóban. 

A hazafelé út problémamentesen zajlik. 











Itt szeretnék még külön írni a spanyol falusi turizmusról és a vidéki vendégházakról.
Amikor a szigetre utaztunk és ezt a csodálatos házat választottuk, még nem tudtam, hogy ez egy program része és csak csodálkoztam, hogyan lehet ennyi sok hasonló és szinte egyformán berendezett ház egy közvetítő oldalán, így utánajártam a dolognak. A program neve "Turismo rural" (olyasmi, mint a falusi turizmus) és a házak Casa rurales (vidéki ház) néven futnak. Ezek a házak régi parasztházak, melyek tipikus kanári stílusban épültek és bizonyos stilisztikai, építészeti jegyeket hordoznak. Általában a bennük lakó idősebb családok halála után a gyerekek ott hagyták magukra állni, félig leomlottak, tönkrementek. 20 éve indult be a Turismo rural ág. A valamikori háztulajdonosk leszármazottai általában erősen kötődnek ezekhez a házakhoz, csak nincs pénzük a renoválásra. Sejtésem szerint (erre nem találtam konkrét leríást, így nem biztos, hogy így van), esetleg az államtól kapnak segítséget, támogatást a renoválásra. Ezek a házak mind csodálatos környezetben helyezkednek el és még az eredeti építőanyagokból állnak. Felújításuk után, ki tudják őket adni és így az érintett család továbbra is dolgozhat a mezőgazdaságban, termesztésben, amivel kevés pénzt keres, mert ezáltal biztosítva van a megélhetése. Így kevesebb helybéli ember kényszerül arra, hogy elmenjen nagyvárosokba és kihaljanak a falvak. Valamint a felújítás során helybéli mesteremberek is munkát kapnak, akik régi iparukat űzhetik így. Némelyik házat nem a tulajdonosa tartja karban, hanem egy gondnok, így ezáltal is több helyi álláslehetőség nyílik meg. 
Így utólag ezt megtudva és nézve, külön jó érzés, hogy támogathattam az ottlétünkkel a házunk tulajdonosát, aki sejtelmeink szerint banántermelésből élhet (ez sem biztos, mert a hiányzó közös nyelv nélkül nem tudtunk beszélgetni, csak többször láttuk a ház alatti banánültetvények között teherautóval közlekedni).

Utószó

A sziget hasonlóképpen tetszett, mint Tenerife. Közben nézegettem ott is ilyen falusi házakat, és ott sokkal drágábbak, összességében La Palma olcsóbb volt, így nem kizárt, hogy ismét megyünk valamikor, akkor pedig a májust fogjuk majd választani, mert akkor virágzik a legtöbb szép növény a szigeten.

Összességében nem bántuk meg a sok lustaságot, hogy nem mentünk annyit nézelődni, kirándulni, mint lehetett volna. Ki voltunk merülve, és pihenni is tudni kell, nem csak folyton menni. Így volt minden jó, ahogy volt. 

2016. december 13., kedd

La Palma - Reptéri fotók

Már el is érkeztünk az utolsó napunkhoz. Ismét sokáig alszunk. M. beteg rendesen, rázza a hideg is és borzalmasan köhög, nincs kedve így már semmiféle kiránduláshoz, ömleszti magába az aszpirinokat. Végre egyszer süt nálunk is a nap és ki is használom, napozok egy fél órát, majd belecsobbanok, az általam 16 fokosnak tippelt, jégverem medencébe, ahol úgy átfagyok, hogy utána fél órán át citerázok. Nem volt jó ötlet, de ha már van medencénk, hát nehogy már bele se menjek egyszer sem.


Délben már nem süt a nap és elmegyünk a reptér környékére fotózni. Megnéztük a menetrendet, egymás után jön három gép, de sajnos csak a Binter pontos, a két Condor még egy fél órás késéssel sem jön, így elmegyünk. Hát persze, hogy akkor landolnak, amikor nem tudjuk lefotózni, pedig a reptér végében a leszállópálya melett szuper lett volna.

pici falu a reptér alatt: 






A távolban balra Tenerife és jobbra La Gomera látható



La Gomera












Azután még felmegyünk Mazoba és hazafelé ismét megállunk egy pár képre Santa Cruzban.










Utolsó alkalommal nem grillezünk, már fánk sem lett volna hozzá, hogy begyújtsunk. Ma a konyhában főzünk és a cica meg alszik szépen a széken, vagy kunyerál. Rákokat pucolok és M. meg tonhalat akart enni.





Most is sokáig fent vagyunk, kicsit összepakolok és tévézünk, és a cicát dögönyözöm.


2016. december 12., hétfő

La Palma - Playa Los Guirres, Cubo de Galga

Reggel igen borús az ég és ismét nincs sok kedvünk bármerre is menni. Délig ücsürgünk a kertünkben és azután strandholmikat pakolunk össze és átmegyünk a sziget túlsó oldalára, a strandhoz, amit pár napja megnéztünk, a banánültetvények mögött. (Playa Los Guirres)



Ma nem annyira nyugodt a tenger, jobban hullámzik a víz, mint azon a napon, amikor először itt voltunk és nincs olyan meleg sem, de ahhoz elég, hogy pár kellemes órát eltöltsünk itt és csadálkozásunkra az óceán vize is nagyon kellemes langyos.



Utána iszunk egy kávét a strand éttermében, ott nem néznek jó szemmel, mert nem eszünk, és elfoglalunk egy árnyékos helyen egy négy fős asztalt. Ilyen barástágtalan kiszolgálással ritkán találkoztam még. Az egy dolog, hogy nem beszélnek nyelvet és ezért nem beszélnek egyáltalán, de még csak egy üdvözletet sem préselnek ki magukból, de annyira unott, fanyar pofával szolgálnak ki, hogy az embernek nem sok kedve marad itt maradni. 

Ezután még Puerto Naosba megyünk, hogy végre vegyünk képeslapokat, mert eddig szinte sehol sem találtunk. A Kanári-szigeteken pár éve két posta van, egyik a spanyol Correos, a másiknak meg Swisspost a neve és minden szuvenírásusnál van ilyen postaláda. Nem javaslom, mert Fuerteventurán egy ilyenben adtuk fel a képeslapokat és fél év múlva érkeztek meg, máltai pecséttel (ki érti?). Így ha az ember bélyeget vesz, Correos bélyeget kell kérni és az utcán a hivatalos, sárga Correos postaládlba bedobni.










Puerto Naosban megvárjuk a naplementét, így ma is jó későn érünk haza. Grillezünk, mint mindig. A fürdőszoba ablakból kukucskálok ki és haláli, ahogy a macsek folyton ott telepszik le, ahol mi vagyunk és M-mel ott ülve együtt őrzik a tüzet. Meg amikor M. időnként egy kutyavédő őrjáratot tesz a kertben a kis kőfal tetején, a cica megy mellette, mintha együtt őrjáratoznának. Olyan cukorfalatok.


Másnap 10-ig alszunk és totál felhős az ég. Ma nincs itt a cica és nem is jön, nagyon aggódom miatta, eddig éjjel-nappal itt volt és mindig alig várta, hogy kinyissuk az ajtót és azonnal bent volt, kunyerálta a kaját. 
Délben elmegyünk a tűlünk csak 3-4 km-re fekvő La Galgába, ahol a Cubo de Galga nevű kis túrára megyünk, ami két órát tart, fel egy páfrányokkal teli erdőn át egy kilátóhoz és ismét le.










Rengeteg szelíd gesztenye fa is van az erőben és sok helyen kilószámra is lehetne szedni a gesztenyét, szedek is a nagyobbakból, amik még így is csak fele akkorák, mint azok, amiket itthon lehet kapni.







Visszaérve a parkolóba, a Charco Azulhoz autózunk, azt terveztük, hogy itt fürdőzünk délután, de most kifejezetten hideg van, azaz 19 fok, kinek van kedve így belemenni ebbe a jeges medencébe? De párom belemegy, ha már ide jöttünk. A hegyre felfelé alaposan tucskosra leizzadt, odefent meg nagyon hideg volt, a csutakos vizes pólóban, most meg belemegy ebbe a jeges medencébe és estére máris lebetegszik, így most már ketten vagyunk megfázva.

Itt iszunk az étteremben egy kávét. A legjobbat a szigeten eddig, mert ezeknek fogalmuk sincs mi a cappuccino, ami általában egy híg kávét takar, dobozból rányomott mű tejszínhabbal a tetején. Itt rendes, erős, zamatos kávét készítenek gépi tejhabbal, ahogyan az jár. Az összes felszolgáló nagyon kedves, több nyelven is beszélnek és látjuk az ételeket a szomszéd asztalon, és nagyon jól néznek ki, 6-8 Euro körül vannak. A helyet nagyon tudom javasolni és ha még jövünk a szigetre, garantáltan eszünk itt.


A visszaúton megállunk Los Saucesben. Amúgy ma akartunk a Cumbre vuklánjainál túrázni, de ahogy említettem már, azt lefújtuk a kutyák miatti félelmünkből.



Ma doradát és polipot grillezünk és a gesztenyéket is bevagdosom, majd egy alufóliabatyuban a grillre tesszük, azok is jól megsülnek és ehetőek, finomak. Ezennel a polip is nagyon jól sikerült, eddig mindig gumi lett, de mondta egyik ismerősöm, hogy egy óra hosszát kell főzni a grillezés előtt vízben, így most így tettünk és jó puha lett.




Estére előkerül a cica is, és már nem is akarom többet egy percre sem elengedni, így ma este bent maradhat a házban, míg le nem fekszünk.