2016. szeptember 15., csütörtök

Bodensee 2004

Ahogy készítettem a tartalomjegyzékemet, feltűnt, hogy ezt a bejegyzést nem találtam, pedig emlékeztem rá jó régről. Rájöttem, hogy ez a másik, már törölt blogomban volt, de mivel a német nyelvű blogomban is megtaláltam, beteszem ide most utólagosan, még ha őskori bejegyzés is. 

2004 augusztusában a Großglocknerhez terveztünk utazni, sátorozni, de pár nappal előtte bemondták a rádióban, hogy ott nagy hó esett, így gyorsan tervet változtatttunk és spontán a Boden-tóhoz mentünk. 

2004. augusztus 27.

Korán indultunk el Münchenből. Csak három szabadnap állt rendelkezésünkre. A kis autónk szétrobbanásig tele volt pakolva kempingcuccokkal és a tetején ott voltak a bicklik is. Odafelé megnéztük Wangen városkát, illetve ennek csak a középkori városmagját. Épületei a gyerekkori lovagmesék épületeire emlékeztettek engem. Sok német városnak megmaradt még ez a középkori arcualata: maradványok a városfalból, tornyok, kapuívek, falfestmények, kutak és a szépséges favázas házak, amik nekem annyira tetszenek. 


Wangen

Ezután Lindau következett, ahol egyszer jártam már átutazóban nagyon régen. Már csak a kikötőben lévő oroszlánjaira emlékeztem. Lindau is nagyon hangulatos, a macskakővel lerakott sétálóutcáival és festett házaival. Ezen a napon távolra el lehetett látni, így elénk tárultak azok a képek, amiket eddig csak a naptárokban láttunk, havas hegyvonulatok a tó másik, osztrák oldalán. A sétálóutcában megtaláltuk kedvenc halas éttermünket, a Nordsee-t és itt ettünk valamit ebédre. Közben a kék égen egy hatamas nagy Zeppelin repült a tó felett. Ezeket itt gyártják a Boden-tónál, Friedrichshafenben és van egy, ami ingázik a Boden-tó és a mi lakóhelyünk között, ezt gyakran látjuk.

Lindau


Még sok mindent szerettünk volna ezen a napon látni, így nem időzhettünk túl sokáig Lindauban, tovább kellett indulnunk. A tó északi oldalán autóztunk tovább, ahol állandóan ráláthattunk a tó kék vizére és jobb kéz felől pedig végtelennek tűnő alma - és körtefaültetvények kísértek. A Bodensee-től származó alma németországszerte ismert és nagyon finom és sok pálinkafőzde is van errefelé.


Markdorfba érkeztünk, ahol csak egy pillanatra álltunk meg, nem volt sok látnivaló, inkább továbbmentünk Meersburgba, ami sokkal érdekesebb volt. Ez a városka szintén középkori hangulatot áraszt magából szűk utcáival, várával, vizimalmával és az óvárosi magot ékesítő favázas házaival. Természetesen mindenhol kell parkolódíjat fizetni a tó körül.  


Következő állomásunk Uhldingen volt, ahol a cölöpfalus (skanzenszerű) múzeum található. Ezen a helyen az eredetinek megfelelően, csak kézi szerszámok segítségével felépítették egy kő/bronzkori településnek az utánzatát az i.e. 4.000 és 850 közötti időszakból. Ezt megnéztük és nagyon tetszett. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet a tévében ennek a falunak a felépítéséről és nagyon érdekes volt. Közben lassan utolért minket itt az esteledés.


Uhldingen és Überlingen között találtunk spontán egy kempinget, itt maradtunk északára. Egy jól rendbentartott, tiszta, modern kemping volt ez.

28-án korán keltünk és az egész sátrazós cucc elpakolásával persze rengeteg időt veszít az ember. Elindultunk tovább az északi tópart mentén. Elsőként a Salem nevű helyet látogattuk meg, ahol egy kastély, apátság és borászati- illetve tűzoltó múzeum is található. Mindezek egy hatalmas nagy, rendezett parkban. A belépők elég drágák, de lehet venni a különböző részekre lebontva is, csak részjegyet. Mi csak a külső rézekre szólót vettük meg, de ezzel a tűzoltó múzeumba is be lehetett menni. Mire mindent bejártunk, már dél lett és indulni kellett tovább. 




Ezután Überlingen következett. Parkolót egy kicsivel kintebb, a városka felsőbb, kertvárosi részében találtunk, ami messzebb esett a városmagtól, így itt levettük a bicikliket az autóról és azokkal gurultunk le a városmagba. Majd az óvárosban lelakatoltuk őket és gyalogosan jártuk körbe azt.


A Bodensee nyugati két nyulványát körbeautózva jutottunk el a déli oldalon fekvő Mainauhoz, aminek kis szigete a virágágyásairól ismert. Aki akar, át tud ide Überlingenből hajózni is.




Itt egy egész napot is el lehetne tölteni, nekünk viszont csak pár óránk volt erre a helyre. A belépő itt sem volt kevés és egy fahídon lehetett besétálni a parkolótól a szigetre. Szintén naptárképekből ismertem ezt a helyet és valahogy többet vártam el tőle, mint amit nekem most adott. Mindig ugyanazok a virágfajták ismétlődnek, én meg valahogy egy botanikus kert szerűséget vártam el, sok-sok fajtával. A kastély mellett van egy pálma - és pillangóház, ebbe persze bementünk, ez tetszett is nagyon.  
Innen aztán Konstanzba mentünk, ahol szintén kintebb parkoltunk és levettük a bicikliket és azzal jártuk be a várost.


Imést kezdett esteledni és gyorsan keresnünk kellett egy kempinget, mert sok van, ami este nyolc óra után már nem fogad vendéget. Nehezen találunk egyet Radolfzellben, mely direkt a tóparton fekszik. Sajnos ez a kemping sokkal rosszabb volt az előzőnél, széteső fakunyhóban voltak a zuhanyzók és a wc-ék pedig borzalmasan mocskosak voltak. Főztünk meleg ételt és sörözgettünk még, de nem sokáig, mert a szúnyogok szétcsíptek.

29-én szintén korán keltünk és elpakoltunk mindent, majd átlépve a határt, Svájcba autóztunk át. Sajnos elkezdett itt esni az eső. Schaffhausen ismert vízesései voltak a célunk. Szerencsénkre, ahogy odaértünk, elállt az eső. Kb. 4-500 méterre találtunk parkolókat a vízeséstől, innen gyalogosan mentünk oda a Rajna partján sétálva a vízeséshez. A vízesésektől át lehet menni a túlsó oldalra a kastélyhoz, ezt is megnéztük és ezután a Rajnának ezen az oldalán indultunk el visszafelé, addig, míg az első hídat elértük, ahol vissza tudtunk menni oda, ahol az autónk parkolt. Egy jó kis körséta volt. Ezután még megnéztük Schaffhausen városát is biciklivel.



Az idő nagyon gyorsan elrohnat és nekünk ma még haza is kellett autóznunk. De még előtte megnéztük Stein am Rhein városát, aminekem a legszebb volt az összes közül. Itt elkezdett szakadni az eső, amikor ki akartunk szállni az autóból, így fél órát ültünk még az autóban várakozva, míg alábbhagyott. Bevásároltunk egy csokoládéüzletben svájci csokikat jó húzós áron.


2016. szeptember 8., csütörtök

Túra a Spitzingseenél a Rotwandhoz, Soinseehez és Taubensteinhaushoz

Végre ismét elmentünk a hegyekbe túrázni. Az idén csak egyszer voltunk és az utóbbi években is egyre kevesebbet. Ennek oka, hogy sokszor csak egy szabadnapunk van egy hétben, az sem mindig együtt és akkor muszáj, hogy kialudjuk magunkat, mert mindkettőnknek sajnos napi 10-12 óra között van az alvásigénye és mivel ez munkanapokon csak 6-7 órára korlátozódik, szükségünk van arra, hogy ezen az egy napon sokat aludjunk és így képtelenek vagyunk egy kirándulásért feláldozni az alvást.
Ezen a szombati napon is igen nehezünkre esett a 7 órai kelés, de persze megérte. Szép idő volt, szombat és még szünidő is, így sokan mentek spontán a hegyekbe, már az odafelé úton dugóban ácsorogtunk és 10 órakor szálltunk ki a Spitzingsee parkolójában, ahol rögtön le is szedett a parkolóőr rólunk 4 Eurót. 

Általában felkészülök egy túrára, a területre spciális túratérképből vagy túrakönyvből választom ki a nekünk megfelelő és tetsző utat, így előre tudom, mit merre és mi vár ránk. De most nem így volt. Mert a Garmisch-Partenkirchen területet kivándoroltuk, azaz már nincs hely, ahol ne jártunk volna, így új helyek felé kell nézni, amikről még nincs térkép. Szóval vakon mentünk a Spitzingseehez, azzal, hogy ott úgyis lesz elég tábla, majd ott választunk és spontán döntünk a túráról.

Mivel mi jobban szeretünk fent, azaz a magasban túrázni, ahol sziklákon mászkálunk és alattunk csak a zöld völgyek és távoli panorámák tárulnak elénk, mint hogy órákon át egy erdei ösvényen a fák között meneteljünk felfelé, mert ez valahogy baromira unalmas és egyhangú nekünk, úgy döntöttünk, hogy a Spitzingseetől jó 600 métert egy felvonóval megyünk fel, és előbb ott fent kezdünk el még feljebb menni. A Taubensteinbahn régi, kicsi kabinos felvonó, így olcsóbbnak vártuk, mint a szép modern felvonókat, amik 15 Euro körül szoktak lenni fel és le. Hát igen nagyot néztük, mert 18 Euróba került fejenként a fel és le út ezzel a rozoga felvonóval. Így a parkolódíjjal együtt már 40 Euro oda is volt.
Előbb csak 200 m magasságkülönbséget mentünk gyalog felfelé, de ezt 2,5 km-re felosztva, a Rotwand 1800-as csúcsához és máris elment két óra.



Havasi sisakvirág:




Elvirágzott nyugati kökörcsin (Pulsatilla vulgaris):

















A kép nem adja vissza, de ezek a bogáncsok alma nagyságú gumókkal rendelkeztek:
















A csúcskereszttől kicsit leereszkedtünk a Rotwandházhoz, majd onnan ismét jó 300 m-t le egy gyönyörű völgyön keresztül a  Soinseehez. Itt többször is hallottunk mormota füttyet és innentől figyeltem mindenfelé, hogy észrevegyem, ha valahol van mormota, de nem láttunk. Egyszer viszont majdnem beleszaladtam egybe, aki egy, az ösvény mellett lévő szikla tetején ücsörgött, de én később vettem észre őt, mint ő engem, így mire a fényképezőgéphez nyúlhattam volna, el is szaladt. 

ezüstbogáncs

hegyi tárnics














A tó nagyon szép volt, de ahhoz már nem volt kedvünk, erőnk, hogy jobban körbejárjuk. A csücskében egy nagy sima sziklára telepedtünk és uzsonnáztunk itt, hogy új erőre kapjunk az ismételt felfelé mászáshoz. A völgyben több magán házikó is volt, idillikusan, mintha csakegy meséből tették volna oda őket.






A tehénitatóban hűtött italokból el lehet venni és a fizetés becsületbeli alapon van, valamennyi összeget ott illendő hagyni érte.






Egész idő alatt csak mormoták után kutattak a szemeim. De nem láttunk egyet sem, csak a lukakat, amikben laknak. Azután felértünk egy gerinchez és azon áthaladva leereszkedtünk a következő völgybe. Itt ismét hallottuk a füttyentésüket és ezzel egyidőben meg is láttam kettőt. Közel lopakodtam és láttam, ahogyan odaér az egyik a lyukhoz, egy harmadik kidugja a fejét és megpuszilják egymást. Olyan aranyosak!






















Azután még többet is láttunk távolabb. Ha nem kellett volna sietni, hogy elérjük az utolsó felvonót lefelé, akkor itt maradtunk volna órákat is és lestük volna a mormotákat. Végül a Taubensteinházhoz értünk, ahol ittunk még egy üdítőt és ettünk fejenként egy pár virslit. Ismét 14 Eurónk bánta.
Innen már csak pár percre van a felvonó hegyi állomása.
Egy nagyon szép túra volt, megérte a koránkelést. Kb. 9 km volt és összesen, a sok fel és le menetellel 1000 m magasságkülönbség.
A hazafelé úton alig volt bennünk élet, annyira ki voltunk szipkázva, hogy nagyon nehezünkre esett a hzafelé autózás.