2010. augusztus 24., kedd

München - ismerkedő séták 3.

München bemutatása az én szememmel
3. rész, Ludwigstraße, parkok

Hadvezérek Csarnoka
Legközelebb az Odeonsplatz-on szállok ki a metróból és elindulok a Ludwigsstraßén. Rögtön a téren áll a Hadvezérek Csarnoka, mely a firenzei Loggia dei Lanci másolata. Valóban idegenül hat az olaszos épület a téren. Rögtön mellette áll a Theotinusok barokk temploma, mely belül hófehér, és semmi cicoma nincs benne. Másik oldalon látni a királyi Udvari Kertet körülvevő kőfalat. Elindulok a Ludwigstrasse klasszicista, reneszánsz házai között. A sugárút pontosan úgy hat, mint a mi Andrássy utunk. Az út végén álló, két tornyos, hófehér mészkőből épült Lajos templom és a mellette álló egyetemi épületek olyannyira olaszos stílusúak, hogy már-már Velencében érzem magam. Gyönyörű ez a templom, nekem ez München legszebb temploma. A Diadalívig hívják ezt a sugárutat Ludwigstaße-nak, utána pedig már Leopoldstraße a neve. A kapu alatt átlépjük két kerület határát is: az ún. Maxvorstadt-ból Schwabing-West-be sétálunk át. Ez a városrész a lüktető élet központja. A széles út mindkét oldalát üzletek, kávézók sora szegélyezi. A régi, felújított házak lakásai München legdrágábbjai közé tartoznak.



München parkjai


2002...Egyik munka utáni délutánon a Westparkba megyek. Iszonyú hideg van, mínusz 7 fok körül. A park végtelen nagy és órákig sétálok benne, a hideggel nem is törõdve. Van egy része, ahol rózsakert van, persze télen ez nem érdekes. Vannak benne tavak, patakok, rengeteg madár. Egyik szegletében japánkert van, tipikus japán épületekkel, pagodákkal díszítve. Megszeretem ezt a parkot. Folyton elgondolkozok azon, hogy mennyire jó, hogy ebben a városban ennyi zöld terület van és nem értem, honnan jönnek ezek a patakok, amik egyszer csak ott vannak a parkokban, de csak a parkokban, azok környékén nem folynak át a városon. Talán a föld alá vezetik ott őket??


Hasonló jeges, szeles napon indulok sétának az Englischer Gartenbe. Ez Schwabingban van és a Westparknál is még hatalmasabb, 3 km hosszan húzódik az Isar mellékpatakjaival keresztül szabdalt területen. Látnivaló nem sok van benne, de szép park. Én speciel nem szeretem, mert nagy tömegek járnak ide, és én jobban kedvelem a nyugalmasabb helyeket.

Ráizgultam a parkokra, ezért keresem a térképen a zöld területeket, így keveredek el a kevésbé ismert Ostparkba, ami hasonló a Westparkhoz, valamivel kisebb, és dimbes-dombos.

Az Olympia Parkról meg ne feledkezzek. Ez is egy 3 négyzetkm-nyi területen fekszik, Schwabig közelében, Moosach városrészben. Ide építették az 1972-es Olimpia müncheni megrendezésére az ehhez szükséges stadionokat, egyéb létesítményeket (stadion, uszoda, jégstadion..).


A park közepén egy nagy tó van és egy magas domb, valamint itt áll a 300 m magas Olimpiatorony is, München legmagasabb pontja. Ennek kilátójába fel lehet menni lifttel. Az olimpiai létesítmények építészetileg nagyon érdekesek. Hatalmas acéloszlopokra feszített sodronyok tartják a plexi lapokkal fedett sátortetőre emlékeztető szerkezeteket. A parkkal szemben található a BMW gyár. Számtalan épülete hatalmas területet foglal magába. Hozzá tarozik a különös formájú irodaház és a BMW Múzeum is. Ez utóbbit az elmúlt két évben lebontották és szemközt vele felépítették a BMW Welt nevű új látogatóközpontot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről