2010. szeptember 27., hétfő

Tenerife 2006/1.

Október 18-29.

Az első teneriffai utazásunk hatalmas benyomást tett ránk. Nem sokkal utána éreztük már a párommal, hogy vissza kell egyszer jönnünk. Úgy terveztük, hogy előbb végigjárjuk sorjában a többi Kanári-szigetet. Így lenne észszerű, hiszen mindegyik érdekel. Bár kétségtelen, hogy az összes többi Kanári-sziget őrülten vonz, mégis Teneriffa a legerősebb mágnes. Amíg nem ismerem meg annyira, amennyire szeretném, addig nem akarok másik szigetre menni, mert úgy érzem valami félbemaradt, amit be kell fejezni. Aztán szeretném majd megismerni a „pici zöldeket”: La Gomerát, La Palmát és El Hierrót; majd Lanzarotét, Gran Canariát és végezetült Fuerteventurát. Nagyjából ez a sorrend, ahogy rangsorolom őket a fejemben. 
Tehát most visszatérünk Teneriffára, Puerto de la Cruzba (másik hely szóba sem jöhet), hogy pihenjünk, hogy újra láthassam a Teidét, és hogy élvezhessük a természet csodáit, amelyeket az első alkalommal becserkésztünk, de nem szántunk rájuk elég időt. 

2006. október 18, szerda az indulás napja. Ismét N. iroda, szintén Condor légitársaság. Ma nem kell túl korán felkelnünk, a gép csak 13 órakor indul. Még sosem ültem ilyen mulatságosnak tűnő repülőgépben, mint a Boing 757-300-as típusú masinája. Keskeny és nagyon hosszú. Annyira hosszú a gép törzse, hogy azt gondolnám, egy erősebb széllökés is kettétörheti. Hűvös őszi napon hagyjuk el Münchent a napfény reményében. A repülés 4 és fél órát tart. Már a repülőgépen megállapítjuk, hogy Teneriffa az idősebb korosztály üdülőhelye, mert a gép csak nyugdíjasokkal van tele. Ez később a szigeten be is igazolódik, jóformán egyetlen fiatal párral sem találkozunk az egész nyaralás alatt. 
Helyi idő szerint 16:45-kor landolunk. Fülledt, nyomasztó meleg van. A csomagok egy örökkévalóságon át nem jönnek a szalagon. Azaz az első bőröndünk kb. 10 perc múlva ott ül a futószalagon, ezzel szemben a második kerek fél óra múlva jön, amikor már csak mi állunk ott egyedül. Már féltem, hogy nem is jön. Rohanás a buszhoz, és máris indulunk Puerto de la Cruz felé. Régi busz, nem működik a légkondi, fullasztó a meleg, izzadunk és ehhez jön a dugó, ami az egész autópályán uralkodik és reményeinket szétrombolva nem is ér véget. Így csigamenetben araszolunk 3 óra hosszán át Puertóig. Útközben feltűnik, hogy az autópálya óceán felöli oldalán rengeteg új ház épült, mi több egész lakónegyedek. Főleg Candelaria körül, a városka két évvel ezelőtti méretének duplájára nőtt. Szürke felhős az ég, mint ahogy első érkezésünkkor is volt, a Teidének nyoma sincs. Útközben 30 fokot mutat egy digitális kijelzős hőmérő. Dúsan virágzik még az út menti vegetáció. Sokkal színpompásabbnak látom a szigetet, mint februárban volt. 

Este 8-kor sikerül is megérkeznünk Puertóba. A dugó teljesen kikészített minket, izzadtan, csapzottan, kimerülten érkezünk meg a Casablanca hotelbe, ami minden elvárásunkat felülmúlja. 


Az apartman együttes pontosan ott helyezkedik el, ahol emlékeim szerint elképzeltem, a régi szállásunktól, a Carabella apartmantól kb. 200 méterrel lejjebb, a meredek utcában. Az épületegyüttes 10 házból áll, melyek négy oldalról zárják körbe a belső udvart, melyben étterem, bár, medence és valami hatalmas nagy zöld anyaggal borított sportpálya található. Nappal látjuk majd, hogy ott nagy fémgolyókkal játszanak valamit. A házak hófehérek, faragott faerkélyekkel és piros cseréptetős kiugrókkal díszítettek. Mi a 10-es számú épületben, a 4. emeleten lakunk. Az ajtó elektromos kártyával nyílik. Én lépek be elsőnek és majd leesik az állam, olyan gyönyörű minden. Egy tágas nappali (ülőgarnitúrával, tévével, üvegasztallal, négyszemélyes étkezőasztallal) és a konyha tárul elém. Utóbbi olyan modernül felszerelve, akárcsak egy magánlakás. A többi részt még nem látom. Ledobom a holmikat, és beljebb megyek. A konyha mögött nagy, modern fürdőszoba, majd a hálószoba nyílik. A háló ízlésesen berendezett nagy szoba. Mindenütt festmények díszítik a falakat, és sok ablak van, szép függönyökkel. Másnak talán ez teljesen természetes, de én eddig még csak sokkal rosszabb színvonalú apartmanokban nyaraltam, ezért olyan érzésem van, mintha tévedésből egy öt csillagos szobába szállásoltak volna el minket. 




Közben megérkezik M. is, ugyanis nem fértünk be együtt a kis liftbe a csomagokkal. Együtt megyünk ki az erkélyre, mely végtelen hosszú, kerti bútorral és napozóágyakkal van felszerelve. Nagyon elégedettek vagyunk. 

Nincs időnk kipakolni, mert nem tudjuk, hogy meddig van a Martianez bevásárlóközpont nyitva, fontos, hogy innivalót vegyünk. Bevásárolunk üdítőket, sört és vacsorának valót. A bevásárlóközpont még 5 percre sincs tőlünk, csak a lépcsősoron kell felcaplatni. Fél kiló garnélarákot vettünk, amit egy percig sütök forró olajban, oregánóval és sok fokhagymával. A köret rizibizi és saláta. Hmmm, nagyon fincsi lett. 



A vacsora után már nem megyünk el sehova sem, hiszen késő lett és fáradtak vagyunk, kipakolunk és iszunk egy sört. Az udvarban ma élő zene szól, iszonyú hangosan, éjfélig játszik a zenész. Mikor abbahagyja a zenét, még órákig lökdösik ittas felnőttek és hangos gyerekek az udvarban álló négy biliárdasztal golyóit. Nehéz elaludni.

Másnap 8-kor ébredek. Az ágy igazán kényelmes, de a nyaralások első napján mindig rosszul alszom, mert szokatlan az egész szituáció. Így az éjjel sem aludtam sokat. Kimerültnek érzem magam, de szerencsére a már otthon kezdődő náthámat sikerült visszaszorítanom. Csak a torkom kapar. Az első utam az erkélyre vezet. Tiszta az ég és a szemközti ház teteje fölött ott ücsörög a Teide. 


Furcsa, hogy barna és nem hófehér. Egész másként hat, mint februárban. Reggelizek, majd 9-kor felébresztem M-t is. Kicsivel 10 után elindulunk a városba felfelé sétálni. Tegnap este láttam a buszból, hogy nagyon szép virágos részek vannak, odavagyok a különös növényekért és erre felé még úgysem jártunk. Először nosztalgiázunk egy kicsit és a régi Carabella szállodánk felé vesszük az irányt. Először alig ismerek rá, szépen felújították. Szépen lassan felsétálunk egész magasra a lejtőn, jóval a botanikus kert magassága fölé. Sorba vizsgálom és fényképezem az ismeretlen és először látott növényeket. Van egy fa, amin hatalmas piros virágok nőnek csokrokban. 


Úgy rémlik, mintha már sokszor láttam volna ilyesfélét trópusi tájakról készült bemutatófilmekben. Talán Mauritiuson. Ezért nagyon a trópusokat idézi bennem. Sok faerkélyes magánházat, villát látni erre és közben lassan megérkezünk a villanegyedbe, ahol magas kőfallal körülvett pompás házakhoz és még pompásabb kertjükbe kukucskálhatunk be. A legtöbben kertészek szorgoskodnak.




A házak előtti területeket díszítő virágok  kifogyhatatlan forma- és színarzenálban váltogatják egymást. Minden féle és fajta pálmák, piros, rózsaszín és sárga hibiszkuszok, apró, világoskék virágú futónövények, azok a titokzatos, piros virágú, magas fák, akácszerű fák, élénk sárga virágokkal, mindenféle színben játszó sűrű buoganvillea erdők és számtalan számomra ismeretlen egyéb növény. Mind-mind elvarázsolnak. Annyira kisétálunk a város felső határába, hogy egy banánültetvényhez érkezünk. 


Bár körbe van véve kőfallal, egyik kapuja nyitva áll, és ott bemegyünk pár fénykép erejére. Roskadoznak a cserjék a banántól. Hazafelé menet érintjük a botanikus kertet, és úgy döntünk, ha már erre járunk, betérünk oda is. Egy órát töltünk el benne. Nem sok minden változott, csak annyi, hogy ebben az évszakban egész más növények virágoznak, mint februárban, na meg a belépő egy kicsit drágább lett. A legjobban tetszik az a valami, ami a banán és a strelizia közötti átmenet, úgy néz ki, mint a banáncserje és nagy, sterlizia szerű, de nem egyedi, hanem 5-6 virágot tartó ágai vannak. Meg az a nagy fa, ami teljesen kopasz, egy levél sincs rajta, de telis-tele van az íriszhez hasonló szirmú, rózsaszín virágokkal. Csak latin vagy spanyol nevük áll a kis táblácskákon, így nem tudom megjegyezni, mi micsoda. A 60 méter magas, ezer léggyökeres fikuszmonstrumot újból megcsodáljuk és körbejárjuk. 








Bevásárolunk a botanikus kerttel szemközi nagy bevásárlóközpontban. Otthon összeütünk sok zöldségből és tonhalkonzervből egy nagy tál salit, ezt esszük ebédre kenyérrel. Jól is lakunk és irány a Lago Martianez. 






Az első két napot pihenésnek szánjuk. Fél 2-5-ig maradunk ott. A belépő 3,30/fő, szerintem nem drága. A hatalmas nagy, lagúnaszerű medencéhez megyünk, amit két évvel ezelőtt éppen felújítottak. Alig lehet szabad napozó ágyat találni, tele van a strand. Előbb körbejárjuk, majd letelepszünk egy félig árnyékos helyre. A medencében sós víz van, kellemesen hűvös hőmérsékletű. A nap éget, de nagyon ám!

Hazafelé a Martianez bevásárlóközpontban veszünk élelmiszert, vacsorára pedig egy nagy dorádát és 40 deka garnélát. A dorádát nagyon jól tudom elkészíteni. A garnélák megpucolásával általában M. foglalatoskodik, ez mindig sok időbe telik, de megér minden fáradtságot. Mennyei vacsoránkat az erkélyen fogyasszuk el, majd elmegyünk egy teli hasat ledolgozó esti sétára a parti sétány és az óváros felé. 



A parti sétányt nem szeretem, tele van afrikai nőkkel, akik erőszakosan próbálkoznak rávenni, hogy fonasd be velük tincsekbe a hajad, és mindenütt vizeletszag terjeng. A homokosok karneváli felvonulását látom lelki szemei előtt, mint utolsó eseményt előző ittlétünkből. 22 óra után érünk haza és hirtelen iszonyú fáradtság lesz rajtam úrrá, de ami a legrosszabb, hogy órák óta égnek a szemeim, majdnem hogy fájnak. Állva el tudnék aludni. Mégis kiülök még egy sörre M-el a hatalmas erkélyünkre, de este fel kell öltözni rendesen, tréningruhába, lehűl esténként az idő. Kicsivel éjfél előtt kerülünk az ágyba, és bár most is nagy zaj van, én abban a pillanatban el is alszom.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről