Tenerife 2008/6.

12. Nap, Május 6. Kedd

8-kor kelek, ma is kirándulni akarunk, de semmihez sincs kedvünk. Én úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, kicsit meg is fáztam, M. meg álmos, nem akar felkelni. Az ég is szürke felhős. 10-ig vacakolunk, hogy mi legyen. A Pico Viejo-ra akartunk ma felmenni (3134 m), de ahhoz már lassan késő lesz elindulni. Csak egyben vagyunk biztosak, hogy ezen az utolsó autós napon, még egyszer a kalderába akarunk menni. Még nem is sejtem, hogy a nyaralásom legcsodálatosabb napja lesz ez. Az Orotaván át felfelé vezető kanyargós úton megállunk a kilátópontoknál, mert ma az a jelenség adatott meg nekem, hogy lefotózhassam, amit eddig csak képeslapokon láttam. Átautózunk a felhőkön, amit az ember ködként érzékel és felettük az örökös napsütés fogad. Alattunk pedig szürkésfehér felhőréteg terül el, mint a frissen hullott hó. Gyönyörű látvány. 

Állandóan megállunk fényképezni. El Portillohoz érve, felfigyelek a Cumbre Dorsal felé vezető útra, hogy annak mentét ezernyi, sárga virágot ontó kis bokor szegélyezi. 

Nem tudom, mi ez a növény, mert nem a rekettye (azt ismerem már), inkább úgy néz ki, mint az otthon virágzó repce. Rövid fotós kitérőt teszünk ebben az irányban, majd ráfordulunk a Kaldera-útra. Mivel elég késő van bármilyen túrába belekezdeni és még mindig kedvtelenek vagyunk, inkább csak bámészkodással töltjük az időt, hátra lencsevégre akad egy terjőke is, ami nélkül igen fájó szívvel utaznék innen haza. Eszembe jut, hogy 2004-ben voltunk egy kilátópontnál, ahol rengeteg kiszáradt terjőke volt, talán ott most nyílhat valami, ezért ott megállunk és a kilátó hátsó oldalán lemegyünk a kőfal alá. Sok terjőke (másik nevén Kígyószisz, németül: Natternkopf) zöldell, de még hetek választják el a virágzástól. Míg végre meglátok egy virágzó példányt is. 

Ezzel beteljesül miden eufórikus örömöm és ettől kezdve már vidám a napom. Csodálatos ez a növény! Már lassan dél felé jár az idő, mi most ismét a Pico Viejoval kacérkodunk, estig még megjárhatjuk. Elindulunk arra felé, de ahol a Parador után jön az a zöld sziklás rész, egyszer csak meglátok a vagy száz terjőkét és legalább a fele virágzik is. Viszont sehol sem tudunk megállni. Egészen a következő parkolóig megyünk, ami kb. 2 km-re lehet a terjőkéktől és hirtelen ötlettől felvillanyozva, egy spontán túrába kezdünk. Az Ucanca-völgyön átvágva a Roque de Garcia sziklacsoport felé gyalogolunk (a nap megint ezerrel tűz), majd ahol elérünk egy keskeny (nem hivatalos) ösvényt, ott letérünk a zöld, kénes sziklák irányába. Egy perc múlva megszűnik az ösvény, nehéz, meredek, sziklás terepen „zergézünk”, míg elérjük az első terjőkét. Midig a következő, és egyre nagyobb és szebb virágokat vesszük célul, így ezeket követve kapaszkodunk felfelé. Iszonyat meleg van és nagyon veszélyes a terep, mert kövel borított hordaléklejtõn kapaszkodunk felfelé és minden lépés helye bizonytalan. Néha kimozdul egy-egy kő és alattunk száguld a lejtő alja felé. Szóval, ha egyik megindul pont a lábunk alatt, akkor nekünk annyi. Reszkető lábakkal menetelek tovább, de az utolsó, nagyon meredek szakaszt már csak négykézláb, gazcsomókba kapaszkodva tudom megtenni. Így érjük el azt a helyet a legtöbb terjőke virágzik, amúgy ez nem sokkal a Kaldera-út alatt van, pontosan ott, ahol a zöld sziklák állnak. Rengeteget fotózok és utána felkapaszkodunk az útra és annak mentén gyalogolunk vissza az autóhoz. 

Tele élményekkel, és az azok adta energiával ismét a Viejoval szemezek, fel kellene menni rá, és belenézni a 700 m átmérőjű kráterébe!!! Ezért  Boca de Tauce nevű út szakasz felé megyünk tovább. Megállunk a Viejo lábánál és vágyakozva nézegetem az oldalában lévő mellékkrátereket, melyeket a „Teide orrlyukaiként” neveznek. 

Ekkor már esélytelen belefognunk egy 8-9 órás, több mint 1000 m magasságkülönbséget meghaladó túrába. Így kiválasztunk a túrakönyvből a Kaldera-útnak ezen a szakaszán egy rövidebb kirándulást. Közben bal kéz felé káprázatos látványban lehet részünk. Szemközt ott fekszik, teljesen tisztán, kivehetően, alattunk a mélyben, az óceánban, a szomszédos La Gomera szigete és mögött a távolban is látszik valami sziget, ami csak El Hierro lehet. Kicsit jobbra felhőtakaró fedi az óceánt, és a fehér fellegek közül két, női idomokat utánzó domb kukucskál is, ez pedig La Palma szigete.

Még sosem volt a szigeten részünk ennyire tiszta kilátásban. Elérve az út mellett álló Monata Samara vulkáni kúpot, parkolunk és elindulunk a kb. 3 órás túrára. Utunk fekete salakos, homokos ösvényen vezet, kilométer hosszú, töredezett sziklákból álló lávafolyások és számtalan lekopott, kisebb vulkáni kráter kúpjai vesznek körül. Egyedi a táj. Ismét láthatunk újat. Célunk, a kiinduló ponthoz képest 400 m-re feljebb fekvő Montana Reventada vulkán. Ebben a késődélutáni időszakban éget a legerősebben a nap, és a fekete környezet kemenceként okádja ki a magába szívott hőséget. Egyetlen lélek sem jár itt rajtunk kívül. A félig berobbant vulkán kráterperemén állva úgy érzem, hogy visszarepültem a Föld őskori színjátékainak terére. A vulkán tetején kiáltanom kell, és beleordítok a semmibe, majd háromszor hallom vissza a saját hangomat. Hálás vagyok a sorsnak, hogy itt állhatok, és örvendek, hogy nem tartozunk az átlagos turisták körébe, akik jönnek – néznek - és mennek, mégsem láttak. Akik nem mernek, akik beérik egy buszos szigettúrával. Vannak akik utaznak és vannak, akik átélnek…

Előttünk tornyosul a Pico Viejo, mögötte kandikál a Teide csúcsa. Most, még egyszer, utoljára beleszakad a szívem, hogy nem másztuk meg őket. De jövünk még Tenerife, ne aggódj! 17 órakor érünk vissza az autóhoz és elindulunk Santiago de Teide irányában hazafelé. Iszonyat koszosan, izzadtságtól büdösen esünk be a Botanikus Kerttel szemközti HT üzletbe, itt is van halas pult és ma veszünk valami „bu”-val kezdődő nevű halat, mi hatalmas, és egy kilót nyom…túltesz összes előbbi rokonán, leírhatatlanul mennyei a húsa.

Utolsó napok, Május 7. Szerda

Jobb oldalon a Casablanca, a szállásunk az utcai oldalról:

9-kor ébredek, kicsivel később felébresztem a páromat is. 11 körül elmegyünk a belvárosba üzleteket nézni. A séta végét egy „mekis” ebéddel zárjuk, és 2-re érünk haza. Egyet fordulunk, és máris a Martianez strandon vagyunk, ahol ma a nagy medencét lezárták, üres, valamit dolgoznak rajta. Így új „törzshely” után kell néznünk. Találunk egy nagyon jó helyet a pálmák alatt és ma alig van ember. Azaz rengetegen vannak, csak az előző alkalmakhoz képest vannak sokkal kevesebben. Csak a kisebb medencék üzemelnek, mindnek különböző hőmérsékletű a vize. Mi a legnagyobbikban úszkálunk, az elég hideg vizű. Az ég felhőtlen, remek strandidő van. Most szeretném még egy héten át csak azt a tunyaságot élvezni. Zárásig, 6-ig maradunk. Hazafelé a Martianez boltban veszünk egy különleges kinézetű halat, amit már két nappal ezelőtt is nagyon megnéztünk, valami Viejas a neve. Kicsit aranyhal kinézete van, és hatalmas, papagájcsőrszerű pofája. Sokkal drágább, mint a többi hal, amiket általában 3-4 Euróért vettünk, ez pedig 11-be került. Míg a sül a sütőben, rá-ránézünk, és megijedünk tőle: felállnak az uszonyai, berepedezett a bőre és ezernyi pikkelyben állnak fel a darabjai, mint valami tarajos ősgyík bőrén. Rettentő ronda, akár egy repülő sárkány. Sülés közben  a pofája és szétnyílt és nem is csőre van, hanem négy darab foga, pontosan, mint egy lónak, olyan a vigyora. Grrrrr, mit vettünk??? Jól ráfaragtunk, mert nincs jó íze. Evés után kockázunk a teraszon, olvasunk, tévézünk, 1-ig maradunk fent. 

Itt még ártatlan halacska...

Itt meg lófogú sárkánnyá lett. :-)

Május 8. Csütörtök

Az utolsó teljes nap. Reggel kék az ég. Egészen fél 1-ig a szobában lustálkodunk olvasunk, kockázunk, beszélgetünk, eszünk. Kb. 13-18 h-ig a strandon vagyunk, vacsorára fél kiló garnélát veszünk, frissen, megcsinálom belőle a kedvenc kajánkat. Utána sajnos pakolnom kell.

Május 9. Péntek

A második éjjel, hogy végig szakadt az eső. De reggelre csak a tócsákat látni. Délig maradhatunk a szobában, így ezt a maradék időt igyekszünk kényelmesen eltölteni. Majd a portán lévő foteles hallban várunk és a busz pontosan, 13:15-kor érkezik értünk. A hazarepüléssel kapcsolatban minden simán megy. Vége. Jó volt. Tenerife HARMADSZOR sem okozott csalódást, sőt biztos vagyok benne, hogy még máskor is szeretnék menni, de most egy pár évig kihagynám. Pihenni és természetet járni mentünk, csodás időnk volt, ennél jobban már nem is sikerülhetett volna. A sziget maga a természeti csoda, aki csak nyaralni megy oda, nem biztos, hogy ezt felismeri. Legközelebb, ha Kanári-szigetek, akkor Lanzarote a célpontunk. 

A képen Lanzarote egyik vulkánja a repülőből.