2012. december 21., péntek

Adventkor Bécsben 7. - Schönbrunn

Végre Schönbrunn felé metrózunk a meleg itókánkkal a kezünkben. Ez a fura metró hamar feljön a felszínre, de egy vájatban megy végig, ami gyilkolászós amerikai filmek hangulatát idézi.😄 Itt azon gondolkozok, hogy Bécs csak a belvárosában szép, amint az ember egy kicsit kiljebb jön, ronda ipari terület minden.

Schönbrunn-nál erős, viharos szél tombol, ami kikészít minket, de kezdetben még derekasan tűrjük a megpróbáltatást. Itt is csak a parkba megyünk sétálni, az épületekbe horrorisztikus belépőárak vannak (egészen 27 Euroig terjedve) és én 11 évesen már úgyis voltam a múzeum részekben is. Eddig kétszer jártam Schönbrunnban, de mindig nyári időben, most egy kicsit kopárnak hat az egész. 






Rögtön a bejárat utáni első udvarban ismét egy karácsonyi vásárba botlunk, ami különösebb hatást nem gyakorol ránk. Innen bemegyünk a belső parkba és szeretnénk felmenni a Gloriette-hez, de a direkt odavezető utak le vannak zárva (hó és csúszásveszély miatt), amit nem értek, mert a mellékutak nincsenek lezárva és azok sokkal meredekebbek és csúszósabbak. 







Lassan közeleg már a napnyugta és a szél mindig erősebb lesz, nekünk pedig már hangosan korog a gyomrunk. Pár fotó a Gloriette-nél és el is indulunk lefelé. Eközben a szél már igazi viharrá erősödik és olyan erős lökésekkel támad, hogy néha még vele szemben menni sem tudunk, mert visszalökdös. 










Elég volt a fagyoskodásból, most már inkább valami meleg helyen szeretnénk 1-2 órát eltölteni. Korábbról ismerem a Gasometer City nevű bevásárlóközpontot, amit a, kiszolgált gázművek cilindereiben építettek fel ismert építészek a 90-es években. Az épületekben irodák, lakások és sok-sok üzlet található...legalábbsi így rémlett.
De most a kopár valóság vár ránk itt, minden kihalt, az üzeletek helyén csak üres lyukak. Csak az első, főépületben van még pár üzlet. Mi azt reméltük, hogy itt meg tudunk vacsorázni és utána, az új, hozzáépített moziépületben megnézzük a Skyfall-t, de miután egy Mekin kívül mást nem találunk, és a vacsoránk másképp képzeltük el, éhesen már a mozihoz sincs kedvünk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről