2012. december 23., vasárnap

Adventkor Bécsben 9. - Prater, UNO City

Mint ahogy az előző éjjel is, most is nagyon jól alszunk. Ugyanakkor kelünk fel és megyünk reggelizni, majd összepakolunk és kicheckolunk. A bőröndöt ismét leadjuk a megőrző helyiségbe és nekivágunk utoljára a városnak. Örvendezünk, hogy nem nagyon fúj a szél és szikrázó napsütés van. 

a szállodánk
Elmetrózunk a Praterhez és mennénk egy kört az órisákerékkel, de 9 Euro fejenként egy kicsit sok, tudni kell egy utazás alatt is, hogy min spóroljon az ember is min ne, hogy a következő utazásra is maradjon. ;-) A környék különben sem valami nagyon szép, hogy megérné fentről látni. Még megyünk egy kört a kihalt, szinte már horrorfilm-hangulatú üres Prater-városban és megnézegetjük a sok nem működő szerkentyűt.










Ezután továbbmegyünk az UNO-City felé. Itt már voltam a barátaimmal 2002-ben és akkor könnyedén megtaláltuk a Duna-toronyhoz vezető utat is. Most ezt sehogy sem találjuk, illetve az ENSZ-épületek területén nem szabad átmenni és meg kellene kerülni nagy ívben az egészet. Sajnos mégsincs szélmentes nap, sőt, ismét borotvaéles és így nincs kedvünk ennyit kint mászkálni.
Inkább visszaszállunk a földalattiba, ami itt éppenséggel földfelettinek nevezhető :-) és elmegyünk a Duna-szigetig (Donauinsel), ahol kiszállunk és kicsit körülnézünk, de itt sem sok érdekesség van. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről