2013. július 11., csütörtök

Megjöttünk Szardíniáról

Tegnap éjjel hazaértünk.
Az idő gyorsan elrepült, és jól kipihentük magunk.

Szardínia hatalmas nagy sziget is mi mindig telhetetlenek vagyunk, mindent meg akarunk nézni, de az első hét után rájöttünk, hogy ezt lehetetlen. Csak mentünk-mentünk kanyargós utakon 4-5 órákat A-tól B-ig és így egy nap ha két várost vagy helyet sikerült megnézni és egész nap az autóban ültünk és elegünk volt nagyon, hogy sosem érünk oda sehova. Első hét után elegünk lett és azután a maradék 10 napban csak strandoltunk szinte. Így is 3300 km-et tettünk meg és 450 Euro ment el benzinre. 

Az első héten északon voltunk, utána egy hetet délen, utána megint északon. Észak nekem egyértelműen jobban tetszett, de párom ezzel nem értett egyet, szerinte dél is szép volt. Cagliari környékén az ipari telepk iszonyat elrondítják a tájat. Valóban nagyon drága minden, és ezt az önellátós szállásainkon keresztül jól érzékeltük, hiszen mindent magunk vásároltunk be. Legolcsóbb volt az EuroSpin nevű üzlet, hatalmas választák pedig az Auchanban van, de az is piszok drága, amúgy minden iszonyat drága, a benzin is 1.83 literje...

Nagyon élveztük az egészet, a strandok gyönyörűek, de még nagyon hideg volt nekünk a víz. Szép sziget, az ottaniak kedvesek voltak, de életveszélyesen idiótán vezetnek, komolyan nem normálisak. Egyszer jó volt ott, de nem az a hely, amibe beleszerettünk, vissza nem akarunk már menni.

A Maggiore autóbérlőtől volt egy Lancia Ypsilonunk, 518 Euróért 18 napra, és bizony lekötötték az 1.500 Eurós!!! kauciót is a kártyánkról, amit nem igazán értünk, minek a fedezetére szolgál, mert a teljes biztosításon felül, nekünk még üvegkárra is szólt a biztosításunk, szóval mindent fedezett, nem tudom, mit fizethettünk volna ezzel az 1500-zal, de mindegy, a végén azonnal stornózták.

Az első két szállásunk teljesen magánszállás volt, annyira önellátással, hogy még wc papírt is magunknak kellett vennünk, de mi ezt szeretjük, totál nyugalom, nem kell a reggelinél a sok tolakodó vendég képét bámulni a büfénél...este nyugalom, csend, csak a békák brekegtek és a tücskök ciripeltek. Este sokáig, többnyire éjfélig kint ücsörgünk, sörözünk az erkélyen, nézzük a csillagos eget, néha hullócsillagot is látunk, ettől szép a nyaralás, hogy teljesen elszakadunk az itthoni dolgoktól...

Szóval a szállások rendben voltak, kivéve az utolsó tömegnyomorszállás hotelt, ahol 3 napot voltunk, mert napra nem kaptam magánszállást. Itt a reggelinél koszosak voltak a tányérok és szabályosan ellökdösték egymást az emberek a kajáktól, hogy megkaparinthassák az utolsó csokis croissant, animátorok beszéltek egész nap mikrofonba a medencénél, minket az ilyen ideesít, felhergel, nem a mi stílusunk, így a vége nem volt olyan szép.

Az árak pokoliak valóban, bár étteremben egyszer sem voltunk, de a német árakhoz hassonlítva is duplája, háromszorosa az élelmiszer. A két S-betűvel kezdődő üzletlánc boltjai tűrhetőek árban, választék mindenhol nagy. Az Eurospin volt a legolcsóbb, és minden volt benne, még friss halak is. Sajnos ez az üzlet csak az első lakóhelyünk közelében volt, utána már nem találtunk. Itt a gyümölcs, zöldség és az üdítök ngyon olcsók voltak és a sör is itt volt a legolcsóbb, amiből mi esténként 2-3 dobozzal megiszunk, így jó volt itt nagyobb tételben megvenni.

A strandok valóban gyönöyrűségesen szépek, de iszonyatos embertömeg volt mindenhol és ami minket nagyon felháborított, az az, hogy a strandok 98 %-ánál olayn parkolóban végződik az út, ahol vagy óránkénti 1,20 eurót vagy napi 6-8-12 Eurót kell fizetni a parkolásért. Tehát a strand ingyen van, de a parkolás sehol nem megoldható, rá vagy kényszerítve ezt az összeget kifizteni. A napágyakat egy helyen napi 25 euroért láttuk!!!! Kegyetlen!!! Nekünk ilyen nem kell, mert van strandsátrunk, azt állítottuk fel mindenhol, bár sokszor olyan durva szél volt, hogy képtelenség volt egy helyben tartani (amúgy végig nagyon erős szél volt!). Ha egy egész napot egy strandon vagyok, még úgy ahogy valahogy belátom, hogy fizetek ekkora nagy öszeget a parkolásért, de amikor mi sok strandon csak megállni akrunk, kiszaladni a partra egy fotóért és továbbautózni, ekkor már nagy gond ez, mert nem engednek be, vagy kívől kell a másiknak a kocsiban várni, és így sok strandra még csak egy pillantást sem tudtunk vetni, mert az útunkban állt a parkolóőr.

Valóban egyediek a strandok, a táj nagyon hasonló a Peloponnészoszhoz, csaodaszép a rengetek színes leander mindenütt. Megéltem már hasonló tájat, és strandokat is Görögországban, de ott más a hangulat. Itt nem volt hangulat, semmilyen sem, ami megfogott volna, és ezért mondom azt, hogy nem kell feltétlenül visszamennem, de ebben semmi negatív nincs most. Remekül éreztük magunk, szép volt, jó volt, ed egyszer elég volt. 

A benzinkútaknál ki van írva, hogy 1,73 Euro a benzin, de ha a benzinkutas tankol, akkor a kiszolgálás miatt 1,81 lesz hipp hopp a benzin ára. Kétszer becsaptak, mert mondtuk, hogy 50 euroért és a felénél befejezte a tankolást és mondta, hogy sorry, kifogyott a benzin, a másik csapból folytatja, és itt szépen kispórolt a kettő között annyi benzint, hogy 5-10 euro a saját zsebébe ment. Rengeteg kútnál nincs sosem kiszolgálás, sőt nyitva sincs, hanem automatába kell bedugni a pénzt, aki nem tud olaszul, (mi sem), annak nem olyan egyszerű ez.

Rengeteg helyen jártam már, távoli exotikus utakat is beleértve. Európai viszonylatban vannak ilyen szépségű strandok Görögországban is (12 görög utazás különböző szigeteken). Ami itt egy extrát tesz rá, hogy nagyon tiszta a víz, gyönyörű a víz színe, szinte karibiak a világos (nem fehér!) homokos strandok!! És hogy mindegyik olyya szép és hogy olyan sok van belőlük. Ami érdekes volt, hogy szinte minden nagyobb strand mégött egy folyó kanyargott, a partot elérve a homokdűnék mögött beltengert képzett, majd a dűnék mögött ott volt a tenger, szóval ez nagyon érdekes volt és egészen sok helyen ismétlődött ugyanez. De iszonyatos tömegnyomor volt a strandokon, néemlyiken szinte egy letelepedésnyi helyet is alig lehetett találni!!! És ez előszezon volt, milyen lehet ez akkor főszezonban, kérdem én????

Most rohannom kell mindennel, mert csak a mai napom szabd még és megy a sok mosás, bevásárlás, egyéb dolgok intézése. Ma nincs időm a fotókkal foglalkozni egyelőre, az előbbi szöveg is azért kicsit kusza, mert ezek a tegnap éjszakai hosszászólásaim az index.hu fórumon és onnan másoltam be most ide. Majd a napokban kezdem elírni a rendes, összeszedett beszámolóm és fotók is csak később jönnek. 

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy megjöttetek:-) Épp beszereztem szardíniai szállást, de a bejegyzésed után elgondolkoztam, hogy akarom-e...az árakról hallottam mástól is, hogy magasak, meg kacskaringós az út, nem lehet olyan könnyen és gyorsan eljutni máshova. Azt hiszem, maradok itt, és még a parkolás is ingyenese a strandoknál ;-) Várom a részletes beszámolót, puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Enikő, ha valaki nem akar kiadni sok pénzt, nem is ad ki. Mi önellátóson elég olcsón megúsztuk az egészet. Szóval elijeszteni nem szeretnélek. :-) A beszámoló kicsit még elhúzódik, mert semmire sincs időm, most a fotókat szortírozom legalább, de szöveget írni, csak pár nap múlva tudok majd elkezdeni. puszi

      Törlés

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről