2014. augusztus 3., vasárnap

Vácrátóti Arborétum és Váci Vigalom

Otthénlétem során egy egéász szombati napot Évi barátnőmmel töltöttem. 40 fok volt éppen az nap és mi útrakeltünk. Vácrátót volt a célunk, de útközben megálltunk a fóti székesegyháznál pár fotóért.




Madj az Arborétum felé vezető úton valahol (sorry, nem jegyeztem meg és utána sem néztem, mi ez), egyszer csak megláttuk ezt a kopjafás emlékművet, így hát persze itt is kiszálltunk gyorsan pár képért. 




A Vácrátóti Arborétumba 900 Ft volt a felnőtt felépő. A hatalmas terület bejárásával el lehet jócskán időzni, minden esetre nekünk a 40 fokban ez még az árnyékosabb helyeken sem volt túl kellemes, nem beszélve a kaktuszházról, ahol gőzfürdőben éreztük magunkat. Így túl sokáig nem is maradtunk. A park nekem nem kínált annyi sok meglepetést, szuperérdekességet, mint amit vártam tőle. 












Természetesen a makrofotózás miatt már érdekesebb volt, de a sok kis rovar annyira mozgásban volt, hogy nagyon sokat kellett ácsorogni, várni a tűző napon egy jó képért.









Az Arborétum után ide lyukadtunk ki Évivel. Jó tíz éve nem jártam Vácon, azelőtt gyakran, de a búcsúban még nem voltam. A sok német Volksfest után jó volt egy kis magyarosabb ízű ilyen fajta fesztiválba is belekústolni, bár sok időt nem töltöttünk el ott. Egész nap a 40 fokban meneteltünk és már nagyon kiszívott a nap bennünket. 



Már lángosevésra nagyon vágytam, természetesen mindennel megpakolva. Nagyon sajnáltam, hogy a párom nem lehet itt velem, ő is imádja a lángost és szegénynek otthon még főzni sem főzött senki sem.



Csinálhattam volna sok szép képet ilyen tipikus magyar cuccokról a német blognak, de csak túl későn jutott ez eszembe. 








Itt gyártják a lakatokat, amikbe szerelmesek vésetik a nevüket és dátumot, majd hidak korlátjaira akasztják. 







Vác most a tornyait mutogatta, így elis neveztema tornyok városának, régebben nem tűnt fel, hogy ennyi torony van.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről