2015. január 28., szerda

Mauritius - Suillac, Grand Bassin

Souillac a célunk, de előtte még az emlékeinkben őrzött csodás partszakaszokat keressük Bel Ombre után. Itt alig ismerjük fel a helyeket, ahol már korábban jártunk, a part itt is teljesen átalakult. Hatalmas viharoknak kellett itt még lenniük az elmúlt évek során, hogy a tengerpart ennyire átformálódott. Akkoriban mindenütt kagylók és koralldarabok hevertek a filaos fák között a fűben, most sehol egyetlen darab sincs. Nálunk otthon sem, ahol lakunk, pedig ott aztán régen minden nap sokat szedtem össze, most ha 5 darabot találok, boldog lehetek. Nem értjük, mi történhetett itt, azaz az egész szigeten. 












Fotók ugyaninnen 2007-ből:



Suillacban a Gris Gris parthoz igyekszünk, ahol annak idején nagyon finom kreol ebédet ettünk és már útközben is azt terveztük, hogy itt eszünk, így különösebben nem is aggódtunk azon, hogy nem hoztunk ma semmilyen kaját az útra magunkkal. Gris Gris is másmilyen lett. A picúrka mini öbölbe, ami alattunk jobbra van, már nem lehet átmenni a víz felől, mert a tenger sokkal kintebb van, mint régen. A part lejtése mindenhol sokkal meredekebb lett és amik régen a homokon futottak, ilyen kapaszkodó futónövények, lila virágokkal, azok is eltűntek mindenhonnan, ahol korábban láttuk őket. Fura és nem tetsző változások ezek. Az éttermet sem ismerjük fel, ahol annó ettünk, mert másik éttermekkel és házakkal körbeépítették, de ahol sejtjük, hogy az volt az, oda beülünk és közlik, hogy elfogyott már minden ebéd és nem főznek már (15 h). Hát el nem tudom mondani, mennyire csalódottak vagyunk. És éhesek!!! Korog a gyomrunk!!! 


2007-ben:


Visszaautózunk a faluba, ahol tankoltunk (Chemin Grenier) abban a reményben, hogy itt találunk valami étkezdét. De nem. Végül egy utcai árustól veszünk valami borzasztóan száraz édességet, amit alig bírunk lenyelni. Itt akkor a választási káosz van, hogy félek az utcán menetelni nem idevalósiként. A visszafelé úton ismét felautózunk a hegyekbe. Felkeressük a Grand Bassint és a kilátóhelyeket is. Fent kihalt minden. 
A Grand Bassin-nál az ún. Shiva éjszakája ünnepén több ezer hindu zarándokol a krátertónál lévő szentélyhez. Elképedve bámuljuk a hosszú kilométereken át kialakított parkolókat és a sztráda szerű utat a semmi közepén.  



Egy nagyon egyszerű, mégis rettentően sok mindent magába foglaló és gyönyörű mondat áll egy táblán az ide vezető út mentén nagy betűkkel:

„One Island, many People, all Mauritius.”
„Egy sziget, sok ember, mind Mauritius.” 

Teljesen meghat ez a mondat és jeligéje lehetne bizony az egész világnak. A sok vallási harc számunkra érthetetlen, míg ezen a szigeten valóban egymás mellett  áll a hindu és muszlin templom, egy faluban él hindu, muszlim és katolikus hitű ember és a legnagyobb békességben férnek meg egymással. 









Még kinézünk két kilátóhoz, egyiknél 2007-ben majmok voltak, most sajnos egyet sem látunk. Nagyon lehűl itt most estefelé az idő és rettentően éhesek vagyunk, így elindulunk hazafelé. 



ez a kép 2007-ből van



Ma nincsenek nyitva az üzletek a környékünkön a választások miatt. Erre nem számítottunk, akartunk venni valamit még vacsorára. Kicsi, helyi utcai standokat is megnézünk (ismét demonstráló tömegeken átvergődve), de csak édességet árulnak. Végül Flic en Flacra megyünk be, ahol egy csomó étterem és büfé van és egy Spar üzlet is nyitva van. Előbb itt veszünk pár apróságot, azután egy kreol gyorsétteremben eszünk finom vacsorát, ami nagyon jól esik és olcsó is. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről