2015. június 13., szombat

Heidelsheim és Bruchsal

Ez a mesevilág nem csak a favázas házak és borvidékek birodalma, hanem a középkori cégéreké is. Voltak köztük nagyon szépek is. Sok cégért fotóztam és eleinte azt gondoltam, hogy ezek egy külön bejegyzésben lesznek összegyűjte, de most mégis a soron következő helyiségekhez kapcsolódva sorrendben mutatom őket. 

Bruchsalba tartva, ahol egy barokk kastély található, Heidelsheim településen haladtunk keresztül. Itt fotóztam ezeket a szépséges vagy inkább talán giccses cégéreket.







Ismét pechünk volt, ha szabad ezt így mondani (másnak talám öröm lenne), mert a bruchsali kastély parkjában kertészeti kiállítás és vásár volt és ennek örömére, rengeteg látogató jött és az egész városban szinte lehetetlen volt parkolót találni. Végül a börtön épülete előtt találtunk egyet, ami (mármint a helyi börtön) igen meglepő módon egy régi, bástyás erődítmény módjára volt megépítve (vagy talán éppen egy régi erődítményben). Fotózni nem mertem, börtön mivolta miatt, de maga ez az épület is érdekes lett volna a beszámolómban. 

Szóval a bruchsali kastélynál hosszú sor állt a belépőjegyért és itt csak 5 Eurot kellett fejenként fizetni. Minden esetre borzalmas csalódás volt az egész. 











régi zenegépek: 












Hogy miért volt csalódás? Hát pont ezért: tömegek és sátrak lepték el a kertet, magát az épületet lehetetlen volt fotózni, mert az árusok sátrai eltakarták. A tömeg tolakodott, hangos volt és a kert kicsi volt, illetve totálisan gondozatlan, lepukkadt. Na meg azért is, mert bevallom őszintén, mi épületek iránt nem tudunk lelkesedni, minket leginkább a szép, ápolt, nagy kastélyparkok és ezek növény-és állatvilága boldogítanak és hát ebből itt semmi sem volt érzékelhető. 









Így aztán megnéztük a kertészek portékáit is. Nem mondom, hogy nem lett volna, amit szívesen megvettem volna itt, de az árak horribilisek voltak. Hamar odébb is álltunk innen. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről