2016. május 26., csütörtök

Portugália - Sintra, Quinta da Regaleira

A Sintra nevű falu szélén, mely valamikor királyi város volt, a meredek hegyoldalakba építve több világhírű kastély is található, melyeket a lissaboni arisztokrácia épített. Sintra és a paloták egy része a Világörökséghez tartoznak.

Reggel fél 10-re érkezünk Sintrába és nem igazán látjuk át a település strukturáját. Egy út vezet be a városba, mely aztán a hegyre fel kanyarog és egyirányú, így már nem is jutunk vissza magába a városmagba. Az első kanyarok után máris a Quinta de Regalaria kastélyparkja mellett haladunk el és itt lehetetlenség parkolni, így továbbhajtunk. Kicsivel később a jobb oldalon egy kastély található, nagy udvarral, ahova sorba hajtanak be autók és ott parkolnak, de mivel nem tudjuk, hogy ide be lehet-e menni akárkinek, vagy ezek a kastélyokban dolgozó alkalmazottak, akik itt parkolnak, nem merünk oda beállni, hanem eme kert kerítése előtt tesszük le a kocsit. Ekkor még mi vagyunk az elsők itt, de később, amikor visszajövünk, az összes kerítés melletti hely és a kastélykert is tele van.

A kastély főbejáratával szemközti padokon várakozunk és pontosan tíz órakor eresztenek be. A belépő fejenként 6 Euro és ebben csak a park van benne, mert az épületbe nem lehet bemenni.










A Quinta de Regalaria (Estrada de Monserrate néven is ismert). A palotát a 20. század elején egy olasz építész építette egy Brazilíából hazatérő multimilliomos, kávé - és drágakőkereskedő, Antoni Augusto Carvalho Monteiro számára. A nagy kiterjedésű trópusi kert alatt több alagút- és barlangrendszer található (egy elemlámpa itt jól jöhet, mert a hosszabb szakaszok teljesen sötétek).










1 megjegyzés:

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről